kaméleon

Furcsa, hogy az egyetemmel való foglalkozás mennyire kiirt mindent, ami agyaskodás más témán. Legalábbis nálam. Még akkor is, ha nem csinálom igazán intenzíven a tanulást.

Szóval az egész  arról jutott eszembe, hogy az utóbbi napokban a kaméleonom* nem akar átmászni az ágról az ujjamra, pedig nekem valamiért jó, ha azon sétálgat. Valószínűleg azért, mert mostanág sok stressz érte ha átmászott a kezemre, terráriumot alakítottam őt meg addig ide-oda pakolgattam, ergo elkönyvelte magában hogy ilyesmihez asszisztálni nem jó dolog.

Szóval ő istennek sem akart a kezemre mászni, én meg kijelentettem, így leegyszerűsítve, hogy a kaméleonom "nem szeret" engem. Csalódott voltam. Ahogy ezt kijelentettem, szöget ütött a fejembe, hogy ha szó szerint értelmezem a saját kijelentésemet akkor azonnal felmerül a kérdés, hogy egy kaméleon voltaképpen képes lehet ilyesmire.. a következő agyaskodás ezt követően fogalmazódott meg bennem, érdekesebb, mint a matektanulás :)

Szóval, mi alapján lehetne ezt megállapítani?

Először is, definiálni kell a szeretést. Tényleg muszáj legalább nagyjából körbeírni, ez az emberek egyik kedvenc gumifogalma... nos, amit én értek alatta az nyilván nem az önzetlen, krisztusi szeretés. Ez gyakorlatban nem létezik, de még abban sem vagyok biztos, hogy elméletben van értelme a fogalomnak. Egyebek: szeretés, mint lehetséges szociális viszonyok egyike, vagy szeretés, mint érzelem. A kettő persze összefügg. Nekem bármelyik jó.

A kaméleon egy hüllő, én meg mintha azt olvastam volna mindenfelé, hogy az az agyterület, ami nálunk az érzelmekért felelős, más emlősökben is a milyenkkel  összevethető mértékben fejlett, illetve madarakban valamennyire szintén, viszont a többi gerincesben nem. Ettől még egy csomó késztetésük megvan, ami nekünk, de nem "érzelmesek". Ez alapján valószínűsíthető, hogy az én jószágom szintén nem az.

Ez a dolog egyszerűbb része, de csak azért, mert a hüllők közeli rokonaink, az agyunk összevethető az övékkel, meg lehet keresni az azonos funkciójú részeket. Ez mindjárt nem olyan könyű, ha a létforma nem elég közeli rokonunk és külön úton alakult ki fejlett idegrendszerünk. A polipok fejlett agya pl teljesen másmilyen mint a milyenk, párhuzamosan alakult ki. Számomra egy nagyon érdekes kérdés, hogy így hogyan lehet megállapítani, hogy léteznek-e a milyenkhez hasonló funkciói, és ha igen, mik azok. Ehhez gondolom modellezni kellene a mi agyunk működését valamilyen absztrakt szinten, amiben már nem szerepelnek különböző agyterületek nevei, valamilyen módon megállapítani, hogy miben különbözik egy érzelem mondjuk egy érzelemmentes gondolattól szerkezetileg (és persze előtte definiálni a fogalmakat... ez a bejegyzés is tele van definiálatlan fogalmakkal, nyilvánvalónak nevezett, nem levezetett következtetésekkel, brrr...), aztán hasonlót elvégezni mondjuk a polipok agyával és összevetni. Nem tudom, ezzel hol járnak a kutatók, én soha nem hallottam hasonó kutatásról.

Gondolom azért nem, mert nem érdekel túl sok embert. Engem morális szempontból érdekelne, szeretnék egy nagyjából koherens rendszert kialakítani magamban, és nekem nam az a szempontom, hogy emberi DNS = ember = magasabb rendű lény amire vonatkoznak erkölcsi szabályok, minden másra meg nem, vagy max az, hogy ne kínozzuk őket. Feleslegesen. Vagy legalábbis ne sokat. Szóval ez az, ami nem. Hanem azt szeretném, hogy a számomra fontos szempontokból x, y vagy z kategóriákba sorolt lényekkel a besorolásuknak megfelelő, egységes módon gondolkozzak, ehhez viszont kellene kategóriák.

Szóval ezzel vagy foglalkoztak már, vagy nem, az viszont tuti hogy adat nem áll rendelkezésre. Van viszont még egy megállapítási módszer, a funkció szerinti vizsgálat (utálom, amikor szarul fejezem ki magam). Persze ez is csak az én intuitív elképzelésem. E szerint pl az embereknek elég bonyolult szociális életük van, illetve egyszerűsítésképpen volt, mondjuk tízezer éve, az az, ami huzalozva van beléjük. Az érzelmi életük az arra van, hogy ezt a szociális életet működtesse. Sok mindenben függtek egymástól, szükség volt az együttműködésre, ennek elősegítésére az egymás iránti érzelmek hasznosak voltak, azaz evolúciósan előnyösek, azaz létrejöttek, aztán megmaradtak. Szoros kötődések egymáshoz, pl. Azaz szeretés. Az emberek a múltjukban tudtommal elég sokáig növényevők voltak, ami kevesebb együttműködést igényelt mint a vadászat, ez látszik is azon, hogy bár társas lények vagyunk, kevésbé, mint pl a farkasok. Nekem ebből némi intuitív ugrással az is következik, hogy a farkasoknak erősebb (ha nem is összetettebb) az érzelmi életük.

Ami viszont biztos: ha nincs mire használni, akkor tuti nem alakul ki. A szeretés egy szociális jellegű fogalom, ha szeretek, személyt szeretek, fajtársat. A bablevest máshogy szeretem. A kaméleonok nem társas lények,  a fajtársak náluk elkergetendő riválisok, akik ugyanazt a kaját próbálják megenni, akármilyen neműek. Illetve nagyon ritkán reprodukciós partnerek. Tojásokat raknak amik önállóan kelnek ki, utódgondozás nincs, azaz nincs szülő-gyerek kapcsolat sem.

Amikor a kutyám szeret engem, azt úgy teszi, mint ahogy a farkasok egy kiemelt státusú fajtársat szeretnek. Náluk az ember lépett a fajtárs helyére. Talán ennél is több, nem tudom, végülis a kutyáknak volt elég idejük evolválódni, de az biztos hogy ebből alakult ki. Az emberek is úgy szeretik az állataikat, ahogy egy másik embert szeretnének, ez vezet is némi misuse-hoz, egy kutya hasonlíthat egy kisgyerekre, de azért vannak bizonyos difik. Ha a kami szeretne engem, azt úgy tenné, mint ahogy egy fajtársát szeretné. És ez az, ami neki egyszerűen nem szerepel a fícsörei között. Nincs szociális élete, nem van, kész.

Ergo: a kaméleonom soha nem fog "szeretni" engem, akár igényelném, akár nem. Amit elérhetek az maximum az, hogy hasznos ojjektumnak tekintsen, amihez érdemes közeledni, pl mert folyton kaja potyog ki belőle.

*sisakos kaméleon, pár hete van meg, kb két hónapos, bő 5 cm testhosszal és sacc 1 g súllyal, k.hosszú nyelve van és külön forgatható szemei, mint minden kaminak, nagyon tetszik :)